Bethanie Mattek-Sands (születéskori nevén: Bethanie Mattek ) (Rochester , Minnesota , 1985 . március 23. –) olimpiai bajnok, kilencszeres Grand Slam-tornagyőztes, párosban korábbi világelső amerikai hivatásos teniszezőnő.
1999 óta profi játékos, egyéniben a legjobb világranglista-helyezése a harmincadik volt, amit 2011. július 11-én ért el, párosban az 1. hely, amelyre 2017. január 9-én került, és 32 héten keresztül állt ott.
Egyéniben WTA -tornát nem nyert még, de öt ITF -eseményen már diadalmaskodott. Párosban 29 WTA -tornán, valamint három ITF-versenyen győzött.
A Grand Slam-tornákon egyéniben kétszer jutott el a 4. körig (2008-ban Wimbledonban és 2013-ban a Roland Garroson . Női párosban ötszörös Grand Slam-tornagyőztes, miután a 2015-ös Australian Openen , a 2015-ös Roland Garroson és a 2016-os US Openen , a 2017-es Australian Openen , valamint a 2017-es Roland Garroson a cseh Lucie Šafářovával megszerezték a győzelmet. Emellett 2010-ben Wimbledonban az amerikai Liezel Huber párjaként elődöntőt játszott.
Vegyes párosban négyszeres Grand Slam-győztes, miután 2012-ben az Australian Openen a román Horia Tecău , a 2015-ös Roland Garroson az amerikai Mike Bryan , és a 2018-as , valamint a 2019-es US Openen Jamie Murray párjaként szerzett győzelmet. Emellett a 2015-ös US Openen az amerikai Sam Querrey párjaként, a 2020-as Australian Openen a brit Jamie Murray párjaként döntős volt.
A 2016-os riói olimpián vegyes párosban Jack Sock partnereként aranyérmet szerzett.
2017. július 6-án a wimbledoni teniszbajnokság egyéni versenyének 2. fordulójában súlyos térdsérülést szenvedett,[ 1] és legkorábban a 2018-as Australian Openen térhet vissza a pályára.[ 2]
2008. november 29-én férjhez ment Justin Sandshez, egy amerikai biztosítócég vezetőjéhez, azóta viseli hivatalosan a Bethanie Mattek-Sands nevet.[ 3]
Grand Slam döntői
Páros
Győzelmek (5)
Elveszített döntői (1)
Vegyes páros
Győzelmek (2)
Elveszített döntői (2)
WTA döntői
Egyéni
Elveszített döntői (4)
* 2009-től megváltozott a tornák rendszere. Az egymás mellett azonos színnel jelölt tornatípusok között nincs teljes mértékű megfelelés.
Borítás szerint
Kemény (0–2)
Fű (0–0)
Salak (0–0)
Szőnyeg (0–2)
No.
Dátum
Verseny
Borítás
Ellenfél a döntőben
Eredmény
1.
2008. november 2.
Bell Challenge , Québec, Kanada
Szőnyeg (f)
Nagyja Petrova
6–4, 4–6, 1–6
2.
2010. szeptember 19.
Bell Challenge , Québec, Kanada
Szőnyeg (f)
Tamira Paszek
6–7(6), 6–2, 5–7
3.
2011. január 15.
Moorilla Hobart International , Hobart, Ausztrália
Kemény
Jarmila Gajdošová
4–6, 3–6
4.
2013. március 3.
Malaysian Open , Kuala Lumpur, Malajzia
Kemény
Karolína Plíšková
6–1, 5–7, 3–6
Páros
Győzelmek (30)
* 2009-től megváltozott a tornák rendszere. Az egymás mellett azonos színnel jelölt tornatípusok között nincs teljes mértékű megfelelés.
**2021-től megváltozott a tornák kategóriáinak elnevezése.
No.
Dátum
Torna
Borítás
Partner
Ellenfél a döntőben
Eredmény
1.
2004. augusztus 15.
Odlum Brown Vancouver Open , Vancouver, Kanada
Kemény
Abigail Spears
Els Callens Anna-Lena Grönefeld
6–3, 6–3
2.
2007. július 22.
Cincinnati Masters , Cincinnati, Egyesült Államok
Kemény
Szánija Mirza
Alina Zsidkova Taccjana Pucsak
7–6(4), 7–5
3.
2008. február 23.
Copa Colsanitas , Bogotá, Kolumbia
Salak
Iveta Benešová
Jelena Kostanić Tošić Martina Müller
6–3, 6–3
4.
2008. április 13.
Bausch & Lomb Championships , Amelia Island, Egyesült Államok
Salak
Vladimíra Uhlířová
Viktorija Azaranka Jelena Vesznyina
6–3, 6–1
5.
2009. április 19.
Family Circle Cup , Charleston, Egyesült Államok
Salak
Nagyja Petrova
Līga Dekmeijere Patty Schnyder
6–7(5), 6–2, [11–9]
6.
2009. május 3.
Porsche Tennis Grand Prix , Stuttgart, Németország
Salak
Nagyja Petrova
Gisela Dulko Flavia Pennetta
5–7, 6–3, [10–7]
7.
2009. május 23.
Warsaw Open , Varsó, Lengyelország
Salak
Raquel Kops-Jones
Jen Ce Cseng Csie
6–1, 6–1
8.
2010. április 11.
MPS Group Championships , Ponte Vedra, Egyesült Államok
Salak
Jen Ce
Csuang Csia-zsung Peng Suaj
4–6, 6–4, [10–8]
9.
2011. február 13.
Open GDF Suez , Párizs, Franciaország
Kemény (f)
Meghann Shaughnessy
Vera Dusevina Jekatyerina Makarova
6–4, 6–2
10.
2012. május 26.
Brussels Open , Brüsszel, Belgium
Salak
Szánija Mirza
Alicja Rosolska Cseng Csie
6–3, 6–2
11.
2013. január 5.
Brisbane International , Brisbane, Ausztrália
Kemény
Szánija Mirza
Anna-Lena Grönefeld Květa Peschke
4–6, 6–4, [10–7]
12.
2013. február 23.
Dubai Tennis Championships , Dubaj, Egyesült Arab Emírségek
Kemény
Szánija Mirza
Nagyja Petrova Katarina Srebotnik
6–4, 2–6, [10–7]
13.
2015. január 16.
Sydney International , Sydney, Ausztrália
Kemény
Szánija Mirza
Abigail Spears Raquel Kops-Jones
6–3, 6–3
14.
2015. január 30.
Australian Open , Melbourne, Ausztrália
Kemény
Lucie Šafářová
Csan Jung-zsan Cseng Csie
6–4, 7–6(5)
15.
2015. április 26.
Porsche Tennis Grand Prix , Stuttgart, Németország
Salak (f)
Lucie Šafářová
Caroline Garcia Katarina Srebotnik
6–4, 6–3
16.
2015. június 7.
Roland Garros , Párizs, Franciaország
Salak
Lucie Šafářová
Casey Dellacqua Jaroszlava Svedova
3–6, 6–4, 6–2
17.
2015. augusztus 16.
Rogers Cup , Toronto, Kanada
Kemény
Lucie Šafářová
Caroline Garcia Katarina Srebotnik
6–1, 6–2
18.
2016. március 20.
BNP Paribas Open , Indian Wells, Egyesült Államok
Kemény
Coco Vandeweghe
Julia Görges Karolína Plíšková
4–6, 6–4, [10–6]
19.
2016. április 3.
Miami Open , Miami, Egyesült Államok
Kemény
Lucie Šafářová
Babos Tímea Jaroszlava Svedova
6–3, 6–4
20.
2016. szeptember 11.
US Open , New York, Egyesült Államok
Kemény
Lucie Šafářová
Caroline Garcia Kristina Mladenovic
2–6, 7–6(5), 6–4
21.
2016. október 1.
Wuhan Open , Vuhan, Kína
Kemény
Lucie Šafářová
Szánija Mirza Barbora Strýcová
6–1, 6–4
22.
2016. október 9.
China Open , Peking, Kína
Kemény
Lucie Šafářová
Caroline Garcia Kristina Mladenovic
6–4, 6–4
23.
2017. január 7.
Brisbane International , Brisbane, Ausztrália
Kemény
Szánija Mirza
Jekatyerina Makarova Jelena Vesznyina
6–2, 6–3
24.
2017. január 27.
Australian Open , Melbourne, Ausztrália
Kemény
Lucie Šafářová
Andrea Hlaváčková Peng Suaj
6–7(4), 6–3, 6–3
25.
2017. április 9.
WTA Charleston , Charleston, USA
Salak (zöld)
Lucie Šafářová
Lucie Hradecká Kateřina Siniaková
6–1, 4–6, [10–7]
26.
2017. június 11.
Roland Garros , Párizs, Franciaország
Kemény
Lucie Šafářová
Ashleigh Barty Casey Dellacqua
6–2, 6–1
27.
2019. október 6.
China Open , Peking, Kína
Kemény
Sofia Kenin
Jeļena Ostapenko Dajana Jasztremszka
6–3, 6–7(5), [10–7]
28.
2023. október 15.
Korea Open , Szöul, Dél-KOrea
Kemény
Marie Bouzková
Luksika Kumkhum Peangtarn Plipuech
6–2, 6–1
29.
2024. február 11.
Abu Dhabi Open , Abu-Dzabi, Egyesült Arab Emírségek
Kemény
Sofia Kenin
Linda Nosková Heather Watson
6–4, 7–6(4)
30.
2024. március 31.
Miami Open , Miami, USA
Kemény
Sofia Kenin
Gabriela Dabrowski Erin Routliffe
4–6, 7–6(5), [11–9]
Elveszített döntői (17)
No.
Dátum
Torna
Borítás
Partner
Ellenfél a döntőben
Eredmény
1.
2005. augusztus 14.
JPMorgan Chase Open , Los Angeles, Egyesült Államok
Kemény
Angela Haynes
Jelena Gyementyjeva Flavia Pennetta
2–6, 4–6
2.
2006. május 14.
ECM Prague Open , Prága, Csehország
Salak
Ashley Harkleroad
Marion Bartoli Sahar Peér
4–6, 4–6
3.
2006. május 21.
Grand Prix de SAR La Princesse Lalla Meryem , Rabat, Marokkó
Salak
Ashley Harkleroad
Cseng Csie Jen Ce
1–6, 3–6
4.
2010. február 21.
Cellular South Cup , Memphis, Egyesült Államok
Kemény (f)
Meghann Shaughnessy
Michaëlla Krajicek Vania King
5–7, 2–6
5.
2010. június 13.
AEGON Classic , Birmingham, Egyesült Királyság
Fű
Liezel Huber
Cara Black Lisa Raymond
3–6, 2–3 feladta
6.
2010. augusztus 28.
Pilot Pen Tennis , New Haven, Egyesült Államok
Kemény
Meghann Shaughnessy
Květa Peschke Katarina Srebotnik
5–7, 0–6
7.
2010. szeptember 19.
Bell Challenge , Québec, Kanada
Szőnyeg (f)
Barbora Záhlavová-Strýcová
Sofia Arvidsson Johanna Larsson
1–6, 6–2, [6–10]
8.
2011. március 19.
BNP Paribas Open , Indian Wells, Egyesült Államok
Kemény
Meghann Shaughnessy
Jelena Vesznyina Szánija Mirza
0–6, 5–7
9.
2011. április 11.
Family Circle Cup , Charleston, Egyesült Államok
Salak
Meghann Shaughnessy
Szánija Mirza Jelena Vesznyina
4–6, 4–6
10.
2013. április 28.
Porsche Tennis Grand Prix , Stuttgart, Németország
Salak (f)
Szánija Mirza
Mona Barthel Sabine Lisicki
4–6, 5–7
11.
2016. április 10.
Charleston Open , Charleston, Egyesült Államok
Salak (zöld)
Lucie Šafářová
Caroline Garcia Kristina Mladenovic
2–6, 5–7
12.
2016. október 30.
2016-os WTA Finals , Szingapúr
Kemény (f)
Lucie Šafářová
Jekatyerina Makarova Jelena Vesznyina
6–7(5), 3–6
13.
2019. június 29.
Nature Valley International , Eastbourne
Fű
Kirsten Flipkens
Csan Hao-csing Latisha Chan
6–2, 3–6, [6–10]
14.
2019. október 20.
Kremlin Cup , Moszkva
Kemény (f)
Kirsten Flipkens
Aojama Súko Sibahara Ena
2–6, 1–6
15.
2023. január 7.
Auckland Open , Auckland, Új-Zéland
Kemény
Leylah Fernandez
Kato Miju Aldila Sutjiadi
6–1, 5–7 [4–10]
16.
2024. január 7.
Auckland Open , Auckland, Új-Zéland
Kemény
Marie Bouzková
Anna Danilina Viktória Hrunčáková
3–6, 7–6(5), [8–10]
17.
2024. július 28.
Prague Open , Prága, Csehország
Salak
Lucie Šafářová
Barbora Krejčíková Kateřina Siniaková
3–6, 3–6
Eredményei Grand Slam-tornákon
Egyéni
Páros
Év végi világranglista-helyezései
Díjai, elismerései
Jegyzetek
Források
Kapcsolódó szócikkek
A WTA világranglistán 1. helyezettek 1984. szeptember 4. óta. Zárójelben: (első alkalom éve/utolsó alkalom éve – hetek száma (hét))
A 2025. szeptember 22-től 1. helyezett vastagítva